Győri Lovas Nemzetőr Díszszakasz

A Győri Lovas Nemzetőr Díszszakasz

 

A Veres Péter Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskola és Kollégium az egyetlen az országban, ahol lovas katonai hagyományőrző kiképzést is kapnak lovas diákjaink.

A díszszakasz 1999-ben alakult. Minden évben számos eseményen és rendezvényen vesznek részt, elismerést szerezve Győr városának és a Veres Péter iskolának.

Állandó résztvevői a győri március 15- i városi díszszemlének, a pápai huszár tábornak, a Kismegyeri  történelmi lovas és hadijátékoknak, díszkíséretet adtak a Vitézi rend Országos Főkapitányának.

A díszszakasz tagjai lehetnek azok a lótartó és-tenyésztő, valamint lovastúra-vezető diákok akik, mind tanulmányi eredményükkel, mind biztos lovas tudásukkal és példamutató, követendő viselkedésükkel ezt a megtiszteltetést kiérdemlik.

Egyenruhájuk az 1848- 49- es győri Lovas Nemzetőrök viseletét jeleníti meg. Fekete bőrcsizma sarkantyúval, szürke nadrág salavárival, talpalóval. Fél combig érő búzavirágkék atilla somfa gombokkal, fekete teveszőr zsinórozással. Csákójuk, mint a huszároknak, azzal a különbséggel, hogy az ellenző felett a felállító vármegye neve egy fémlemezen olvasható. Zászlójuk az eredeti dupla selyem hadilobogó másolata.

Minden leendő tanítványt szeretettel vár a Győri Lovas Nemzetőr Díszszakasz, és Vígh Attila lovas szakoktató a Győri Lovas Nemzetőr Díszszakasz alapítója,és vezetője.

 

1Attilahozta.jpeg

2Attilahozta.jpeg

3Attilahozta.jpeg

5.jpeg

6.jpeg

7.jpeg

IMG_1904.jpeg

kep_041.jpeg

kep_1044.jpeg

kep_128.jpeg

kep_516.jpeg

Közérdekű adatok

Széchenyi István Egyetem Veres Péter Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium

Cím: 9028 Győr, Régi Veszprémi út 1-3.

E-mail cím: veres@sze.hu

Telefonszám: 96/427-522

OM azonosító: 910024