50 órás közösségi munka

Veres címer.jpg

A 2011. évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről 6. § (4) pontja kimondja, hogy a középiskola elvégzését közvetlenül követő érettségi vizsgaidőszakban az érettségi vizsgák megkezdésének feltétele ötven óra közösségi szolgálat elvégzésének igazolása.

A tanulók számára a középiskolák a 9–11. évfolyamon lehetőség szerint három tanévre, arányosan elosztva szervezik meg a közösségi szolgálat teljesítésére alkalmas tevékenységeket.

A középiskolai nappali képzésben résztvevő és az érettségi vizsgát 2016. január1-ét követően megkezdő tanulók esetében az érettségi vizsga megkezdésének feltétele az 50 óra közösségi szolgálat teljesítése. A felnőttoktatás, felnőttképzés, esti tagozat keretében szervezett érettségi vizsga esetében közösségi szolgálatot nem kell teljesíteni. A sajátos nevelési igényű tanulók körében a szakértői bizottság ez irányú javaslata alapján a közösségi szolgálat teljesítésének kötelezettsége mellőzhető.

Azok a tanulók, akik érettségire felkészítő középiskolában nappali rendszerű iskolai oktatásban szereznek érettségi bizonyítványt, szintén vonatkozik Az Iskolai Közösségi Szolgálat kötelezettsége. Nekik is kötelező az 50 óra iskolai közösségi szolgálat teljesítése. Ha a 25. életévüket betöltötték, akkor már csak felnőttoktatás keretében kezdhetnek új tanévet, ekkor már a közösségi szolgálat nem az érettségi előfeltétele.


TOVÁBBI INFORMÁCIÓK


Közösségi szolgálat teljesítése      Jogszabályi háttér      Gyakran feltett kérdések

Közérdekű adatok

Széchenyi István Egyetem Veres Péter Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium

Cím: 9028 Győr, Régi Veszprémi út 1-3.

E-mail cím: veres@sze.hu

Telefonszám: 96/427-522

OM azonosító: 910024